vakkóstoló 2.0

kicsivel több, mint egy hónapja írtam arról, milyen összefüggés lehet a blind date és egy vakkóstoló között. na, hát az van, hogy pár napja újra eljött a randi ideje. ez már persze kicsit más volt, mint az előző (az első), de ilyen a világ rendje. tudtam, mire számíthatok, ahogy azt is, mi lesz a menetrend. ettől függetlenül persze készültem egy kicsit. például vittem magammal fényképezőgépet – mert legutóbb nem.

a bornyito.hu által biztosított szortiment ezúttal heterogén volt: fehérek (zömmel) és vörösek (párban). és ez jó volt! izgalmasabbá tette ugyanis a tesztet. ahogy az is, hogy ezúttal más asztaltársaságom volt a doblóban. az előző alkalomhoz képest most egészen különböző vérmérsékletű karakterek hümmögtek, bólogattak, jegyzeteltek, véleményeztek és ütköztettek ütköztethetetlennek tűnő álláspontokat. volt, aki komolyan vette, volt, akiből egy idő után feltört a poéta és volt, aki a lazaságra ment rá. és voltak nagy meglepetések is.

megbeszélés, jegyzetelés, telefon és persze a poharak

az első például egy dugós tétel formájában érkezett, aminek következtében rögtön buktázott is. aztán kapott egy második esélyt  – de abban sem volt sok köszönet. nálam legalábbis nem. juhász egri csillag, ő az. a vita hevében nemes egyszerűséggel gáznak tituláltam azt a kombót, amit a névválasztás, a címke és maga a tartalom alkotott. a produktum egyébként eger új bora, az egri bikavér fehér párja akar lenni. nyögvenyelős, erőltetett, fantáziátlan, azt gondolom, kevés köze van a jövőhöz. illetve: remélem, a jövő azért ennél sokkal többet tartogat. egernek, meg nekünk is.

a következő meglepetést is a juhász pincészet szolgáltatta. noha még csak véletlenül sem vagyok a fajta fetisisztája, ez már kifejezetten kellemes volt: chardonnay barrique. testes, ravaszkás, kerek – sőt, tulajdonképpen nagyon is gömbölyű –, elképesztően finom karamellás jegyekkel. talán csak a lecsengése lehetne egy árnyalattal hosszabb… hétköznapi randira (mondjuk az elsőre) azonban nem ajánlott. ahhoz meglehetősen komplex. sokkal inkább egy deluxe randira kifinomultaknak.

a harmadik és negyedik meglepetést ugyanaz a pincészet adta és az a helyzet, hogy ők voltak a vörösök. sőt: a vörös ördögök – nomen est omen, akár még hazabeszélés esete is fennállhatna, de nem. szóval ahogy janikovszky éva klasszikusában, az égigérő fűben poldi bácsi és a szép zöld gyep mellett ott volt nekünk holovácz 1 és holovácz 2 (tudjátok: „szédítő mélység! rémisztő magasság! a két holovácz nem retten meg semmitől!”), nekünk most itt volt vylyan 1 és vylyan 2. az ördög és a cabernet franc. valaki közülünk nagyon találó nevet aggatott az előbbire: keddi bor. nem az, amivel az ember elkezdene egy hetet, nem is az, amivel a csúcsra akar eljutni – vagy eljuttatni valakit –, hanem az, ami mellé le lehet ülni, beszélgetni, enni, vagy csak úgy semmitől sem zavartatva lenni. merlot az alapja, mellé kékfrankos, kadarka és zweigelt társul. lassan nyílik – ami egy merlot alapú bortól szokatlan –, kissé szögletesen is, de utána nincs apelláta, magával ragad az erő. alig több, mint 2000 Ft-ért olyan, mintha a hullámvasútra váltott jegyünkkel végül a spanyolországi dragon kahnon mehetnénk egy kört. az pedig nyolcszor fordul át vagyis nagyon funky lehet.

a cabernet franc személyében az est végére egy igazi dáma érkezett az asztalunkhoz. helyesebben: a lord, vagy, hogy hazabeszéljünk – mégis csak magyar bor – a gavallér. ilyen, amikor croque monsieur végre találkozik egy gavallérral. jól elvoltunk, hamar megtaláltuk a közös hangot, szavak nélkül is értettük egymást. karakterében egyébként elegáns és férfias. cseresznyés, érett szilvás illat zuhataggal indít, az íze pedig a legjobb nemes vadakat idézi. ha muszáj belekötni – amit egy monsieur persze kelletlenül tesz meg lelki rokonával szemben –, akkor azt mondanám, hogy még érdemes húzni, halasztani a következő találkozást. hátha akkorra mindketten kicsivel érettebbek leszünk, még több árnyalatot és finomságot veszünk észre másokban. hiszen az élet végtére is erről szól, nem?

más dalt egyszerűen nem is tudnék elképzelni ide, mint ezt:

blind date vs vakteszt

blind date, azaz vakrandi. amikor két embert úgy próbálnak meg összehozni az ismerősök, hogy a randi előtt még csak véletlenül sem ismerik egymást. bungee jumping kötél nélkül kb. de azért néha bejön és akkor tűzijáték, csoki, zizi, madártej, the crowd goes wild.

a vakkóstoló is valami ilyesmi. csupa izgalom már az első pillanattól fogva. nem ismerjük a bort, címke, üveg letakar, pohárba töltés után indulhat is az ismerkedés. hol óvatosan, puhatolózva, hol vadabbul, nagy svunggal, hogy csak úgy jakuzziznak a pezsgéstől az ízlelőbimbók. vakkóstolni szerintem baromi jó! mert konstans az izgalom és mivel az ember csak a végén tudja meg, helyesen tippelt-e – termelőt, fajtát, jó-e fröccsnek avagy nem, és egyáltalán: mennyire ízlik –, addig folyamatosan mehet a bundabugyiba bújtatott borok kőkemény simfelése. „lehet, hogy régen finom volt”, „kicsit lapos, ebből nem kérek szódával sem!”, „nincs élmény a végén”, „nem tragikus...", „ez kap kétharmadot?!” stb.

ami azt illeti, kevés ennél jobb játék létezik szerintem. mindenki halálosan komolyan veszi. merthogy mégiscsak súlyos érzelmi dilemmákról van szó! a borissza ki akarja deríteni, ki az, aki éppen szédíti őt, és képes instant meggyűlölni a pohár tartalmát, ha úgy érzi, az céda módjára becsapja. jó esetben valóságos érzelem cunami tombol ilyenkor az asztalnál – csak természeti katasztrófák nélkül. beleszeretés van, felismerés, rádöbbenés, visszahőkölés, ciccegés és utálkozás – pont, mint normál esetben nő és férfi között. játék ez, ahol a tét az érzékek maximális bizsergetése.

amikor legutóbb ilyen vakkóstolón voltam a doblóban – a bornyito.hu által kiállított rosé sor volt terítéken a nyári nagy melegben, ami ígéretesen hangzott –, mindez be is jött. íme a két véglet: 

az oltári nagy csalódás – szakítás az első randi első 10 percében – a francois president rosé brut személyében. teljes jellegtelensége okán a teszt alatt a társaság egyöntetűen lehabzóborozta, majd amikor név is került a nedű mellé, újfent egyöntetű kifakadás lett a vége. nincs mese, erre tökéletes illik a bëlga szövege: „kiállításmegnyitókra el is passzolhatnám, ingyen bornak jó, újságíróknak, művészeknek jó”.

a jól sikerült, szexi randit pedig számomra a balatonboglári tisli rosé képviselte a 2010-es évjárattal: kellemes, gyümölcsös ízek utózönge nélkül, semmi savtúllógás, és ha egy fokkal határozottabb lenne, belekötni sem lenne miért. a következő vakkóstolóra vinném is magammal, sőt ebből még bármi lehet - egy könnyed kaland, egy izgalmas ismerkedés és ajtócsapkodós viszony is rosszabb napokon. de ettől jó.

és akkor lássuk, zenében mi is passzolna mindehhez...? mondjuk ez, enjoy!