blind date vs vakteszt

blind date, azaz vakrandi. amikor két embert úgy próbálnak meg összehozni az ismerősök, hogy a randi előtt még csak véletlenül sem ismerik egymást. bungee jumping kötél nélkül kb. de azért néha bejön és akkor tűzijáték, csoki, zizi, madártej, the crowd goes wild.

a vakkóstoló is valami ilyesmi. csupa izgalom már az első pillanattól fogva. nem ismerjük a bort, címke, üveg letakar, pohárba töltés után indulhat is az ismerkedés. hol óvatosan, puhatolózva, hol vadabbul, nagy svunggal, hogy csak úgy jakuzziznak a pezsgéstől az ízlelőbimbók. vakkóstolni szerintem baromi jó! mert konstans az izgalom és mivel az ember csak a végén tudja meg, helyesen tippelt-e – termelőt, fajtát, jó-e fröccsnek avagy nem, és egyáltalán: mennyire ízlik –, addig folyamatosan mehet a bundabugyiba bújtatott borok kőkemény simfelése. „lehet, hogy régen finom volt”, „kicsit lapos, ebből nem kérek szódával sem!”, „nincs élmény a végén”, „nem tragikus...", „ez kap kétharmadot?!” stb.

ami azt illeti, kevés ennél jobb játék létezik szerintem. mindenki halálosan komolyan veszi. merthogy mégiscsak súlyos érzelmi dilemmákról van szó! a borissza ki akarja deríteni, ki az, aki éppen szédíti őt, és képes instant meggyűlölni a pohár tartalmát, ha úgy érzi, az céda módjára becsapja. jó esetben valóságos érzelem cunami tombol ilyenkor az asztalnál – csak természeti katasztrófák nélkül. beleszeretés van, felismerés, rádöbbenés, visszahőkölés, ciccegés és utálkozás – pont, mint normál esetben nő és férfi között. játék ez, ahol a tét az érzékek maximális bizsergetése.

amikor legutóbb ilyen vakkóstolón voltam a doblóban – a bornyito.hu által kiállított rosé sor volt terítéken a nyári nagy melegben, ami ígéretesen hangzott –, mindez be is jött. íme a két véglet: 

az oltári nagy csalódás – szakítás az első randi első 10 percében – a francois president rosé brut személyében. teljes jellegtelensége okán a teszt alatt a társaság egyöntetűen lehabzóborozta, majd amikor név is került a nedű mellé, újfent egyöntetű kifakadás lett a vége. nincs mese, erre tökéletes illik a bëlga szövege: „kiállításmegnyitókra el is passzolhatnám, ingyen bornak jó, újságíróknak, művészeknek jó”.

a jól sikerült, szexi randit pedig számomra a balatonboglári tisli rosé képviselte a 2010-es évjárattal: kellemes, gyümölcsös ízek utózönge nélkül, semmi savtúllógás, és ha egy fokkal határozottabb lenne, belekötni sem lenne miért. a következő vakkóstolóra vinném is magammal, sőt ebből még bármi lehet - egy könnyed kaland, egy izgalmas ismerkedés és ajtócsapkodós viszony is rosszabb napokon. de ettől jó.

és akkor lássuk, zenében mi is passzolna mindehhez...? mondjuk ez, enjoy!