még mindig nincsenek szavaim igazán, de fotó most annál több: 29 - ami azért már lehet, hogy túl sok is; viszont beszéljenek ők, tisztán, ahogy vannak.
mert mindig minden a kályhától indul el;
ebben a villában is - pazar darab és semmi faxni
arra jutottam, hogy nekem is kell majd egy
ilyen szék - svéd, modern és játékos
pohár csillár - nem dizájner cucc, a skandinávoknál simán
kapható (és nem ikea)
pince, ahol egykor huba von szeremley tárolt - ma már nem;
de egyszer ebből is lesz valami értelmes és használható
(ráadásul jó helyen van, nem úgy, mint a büfé)
ez egy nagyon okos gép; egyetlen cseppből megmutatja, a szőlő/bor
glükóz, fruktóz, pH tartalmát, sav állapotát, az ethanol szintet
és még 4 különféle fontos adatot (tényleg okos)
csak a rizling, a rajnai; 2 évjárat, 4 különféle verzió
västerbotten sajttorta kalix kaviárral, és házi creme fraiche
rénszarvas sautée rókagombával, tőzegáfonyával és kétszersülttel
treklöver herrgards sajt paradicsomlekvárral
skanks almás pite vaníliával és citrom sorbet-val
ilyen, amikor működik a pohár csillár
futurisztikus (és baromi cool) tükörmegvilágítás
vannak ilyenek is badacsonyban: rusztikus, őszinte és szép
a laposa pincészet épülete - ilyen, amikor a minimalizmus és
a dizájn organikusan is lüktet
a pince és a téglaspirál
van benne egy erőteljes kurfli...
a badacsonyi svéd kolónia reggeliztetője az óbesterben;
hát itt lehet jót reggelizni: nyugalom, vonzó eklektika, mellé
pedig vivaldi kísérte a kiflit, a vajat és szalámikat - cool
akkora igény van rá, hogy áthozták a 21. századba is;
a tábla nagyon profi, ehhez kétség sem fér
a címszereplők: jobbra a kísértő
káptalantóti eklektika: operette, galaktika és házi tojás:
bárki bármit mond, szerintem ebből csak az egyik igazán bio
káptalantóti eklektika no. 2.: a diótörő (?) katonája egy
bőröndben mária magdolnával és egy praktikus termény
tároló dobozzal
káptalantóti eklektika no. 3.: na itt bio volt minden,
a haj-szakáll kombó is
káptalantóti eklektika no. 4.: olajból elég jól állnak
káptalantóti eklektika no. 5.: szerencsére betyárkörte nem volt
(vagy ha igen, nem tette ki az asztalra...)
káptalantóti eklektika no. 6.: a csodálatos süti szappanok után
egy újabb borzalom, süti gyertyák
káptalantóti eklektika no. 7.: ez vicces volt, viszont nem
fogyott
káptalantóti eklektika no. 8.: ez a lugas tetszett tulajdonképpen
egyedül az egész forgatagból; az van, hogy szerintem ez a piac
lehet, hogy bio, de leginkább csak turistalátványosság - nekem;
de én olyan mázlista vagyok, hogy a nagyszüleim földművesek voltak,
így gyerekként mehettem velük rendes piacra - árulni, vásárolni;
ezért ez nekem vásári komédia avagy bazári cirkusz
az van, hogy most nincs kedvem írni egyáltalán. low rider van, elhagytak a szavak. inkább képalában nyomom, vietnami papucsban, meg minimálban.
hozzá mindenképpen érdemes menni - több okból is;
1, ritka az az érzékenység, tudás és alázat, amit képvisel
(én meg az ilyet szívből tisztelem bárkiben, akiben megvan)
2, a papája nagyon-nagyon jó fej, érdemes vele (is) beszélgetni
3, 2008-as, évjáratos, dűlő-szelektált, madagaszkári csoki
(ét, természetesen), rózsaszirommal, málnával
köményes, korianderes, bobojkás
(ami nem egy viccesen hangzó, hülye név, hanem
egy tradicionális ételünk népi elnevezése)
így fér meg egymás mellett india, kanada és spanyol hon
egy cókmókban
a hosszúkás kecskesajtos, a kerekded sütőtökös-karamellás
az íz funky és az esztétika sem utolsó (így a lilával, meg minden)
az olaszok (már megint) a várban vannak:
kézműves is, keksz is, és provence is - és a kombó működik
meggy&jazz: maximum csoki, no liszt, no finomított cukor
(finom, kívánja a jó bort - is)
na, így készül a csoki tisztességesen, kézművesen
látvány jelleggel (szegény annyira nem élvezte,
pedig a nagy roham még nem is jött)
macaron - egyelőre képtelen vagyok megszokni...
pedig már saját napja, meg kultusza is van
(lehet, hogy sosem leszek kulttag)
ezekhiányoztak a kínálatból, pedig régen viccesek voltak
"a csokoládérózsa természetes táptalaja a kakaóbab"
(encyclopaedica britannica, 2024-es kiadás, 4. kötet, 234. oldal, 2. bekezdés)
odatették magukat - az egyetlen non-standard stand
(de vajon hogy érték el, mennyibe került így, és a többiek miért nem?)
tágul az univerzum, távolodnak a válaszok
kult, valamint vip figura alert in da house
gutes ungarisches pálinka empfält von baron münchausen und vidal sassoon (schnaps&go)
maga a métely, a rettenet, az ántik stíl gejl (nekem), a cégér alatt a
dobozokkal, amikből szerintem minden vidéki (bocs) háztartásban
akad legalább egy - felbontatlan; gyerekkorom legrosszabb
kollektív emlékeit hozza elő (bocs deux);
a korfu kocka/szelet egyébként ez:
"étcsokoládéval mártott mézes-tojásfehérje frappé"
vagy amerikai, vagy elmebeteg, mármint az ötlet, mindenesetre bizarr;
de lehet ezentúl hátat mosni brownie-val, linzerrel vagy réptortával akár
íme egy példa arra, amikor egy sonkaszeletelő nem szép;
pedig a gazdája híres ám; ez viszont gyönyörű, még mindig
ja, az édes napokon voltam a várban - a lényeg majdnem lemaradt...
legyen zene is, az jó
(a reggae-re éppen 20 éve kattantam rá, amikor kitaláltam,
hogy jamaikán fogok egy szörfkölcsönző/bár kombót nyitni)
ez kicsit roots, kicsit nem;
vigyázat: nyomokban elvis-t, valamint egy zseniális félhangot is tartalmaz:
nem is tudom, hol kezdjem... szóval ez volt a 20. mármint borfesztivál; nekem egyébként a 10. - tudom, mert valahogy még mindig megvan az első alkalommal kapott kóstoló pohár, amiből itthon fogyasztok kulturáltan, mértékkel vagy ahogy éppen esik.
az első (ami ugye nekik a 10. volt akkor) sok szempontból emlékezetes maradt; például tudom, hogy hatan vágtunk neki, de a végére csak ketten maradtunk: Ádi és én; emlékszem, hogy az utolsó kóstolójegyeken egy üveg dél-afrikai shirazt (vagy cabernet-t?) vettünk, amit a benkó dixilandupdate: budapest ragtime band koncertjét hallgatva (okot nem tudok rá mondani, alighanem eléggé megfáradtunk) meg is ittunk; aztán, mivel már akkor is éjfél körül jöttek a smasszerek, hogy torrentét megidézve halálosan udvariasan közöljék, kint sokkal több hely van, mint bent, elindultunk gyalog lefelé - kezünkben a többiek által hátrahagyott kóstolópohár készlettel;
és lejutottunk, egészen a batthyányig sétáltunk és a poharak nem törtek el; aztán meg valahogy hazavergődtünk, még beszéltünk egymással telefonon (azaz inkább csak érzés alapján vettük, mit akar mondani a másik), én pedig a kitárt ablak alá húztam a fotelt és ülve aludtam el hajnalban - máshogy nem ment. akkor még nagy villányisták voltunk mindketten, stabil beszélgetőtársunk pedig lojzi volt a fesztivál alatt, aki mindig nagyon örült nekünk, ha meglátott (azóta is szállóige köztünk, amikor egyszer így köszönt: "de jó, hogy jöttetek, végre bonthatok egy olaszt! vagy igyunk előtte egy törkölyt? van benne csípős paprika, az jó")
de ez most nem az a fesztivál volt; sok szempontból nem; például most három teljes (jó, fél) napot voltam kint, ráadásul úgy, hogy most először dolgoztam is; a három nap alatt üzlettárssal, exkollégás baráti társasággal, és aztán egyedül is forgolódtam a pultok között - három teljesen különböző élmény;
hogy milyen volt? patchworkös; például újfent meggyőződtem arról, hogy a kulturált leittasodás fogalma, mint olyan, sok magyarnak még mindig új; sokkal többen részegedtek le csúnyán, nagyon csúnyán, mint kellemes, oldott delíriumban; nem lehetne ezt valahol tanítani?
újfent meggyőződtem arról, hogy noha egyre többet beszélnek/beszélünk a bor és az ételek harmonizálásáról, igényes párosításáról, az ételek nagy része itt ehhez még csak véletlenül sem passzolt. végignéztem, ha nincs a 138-as stand (nevesül: a francia kapcsolat, vagyis az u26-olimpia-dudás tesók trió encsről), akkor itt még mindig a csárdás, csülkös, zsírbüfés, kolbászos armada uralta volna a placcot. 2011-ben. van kérdés?
meggyőződhettem arról is, hogy noha franciaország volt a díszvendég (hallottatok már róluk? állítólag egész jó boraik vannak, meg valami champagne is, a fene tudja, milyen habzó izé lehet az...), olyan méltatlan tálalás és érdektelenség jutott nekik, hogy az valami nagyon gáz; lehet, hogy ez nem a szervezők hibája, hanem a sok, kifinomult és nyitott vendégé, aki jóformán le sem sz@rta azt a 3 (!) árva standot, amit a díszvendég kapott, de ha ilyen egy díszvedégeskedés nálunk, akkor én most szeretném kérni, hogy ha odáig jutna a sorom, akkor engem soha, semmilyen körülmények között ne - köszönöm;
meggyőződhettem arról is, hogy még mindig a villányi "falu" a legnépszerűbb (ennyit tesz egy tizenpár évvel ezelőtti jó brandelés?), ami konkrétan azt jelenti, hogy megmozdulni nem lehetett, illetve inkább tömegnyomor volt egy idő után; én ezt speciel nem annyira kedvelem - egészen egyszerűen az volt az érzésem, hogy egy sáskajárás részese lettem akaratlanul is (ugyanígy, amikor az árkádok alatt próbáltam átjutni az udvarról a teraszra vagy éppen fordítva)
ezek a dolgok engem azért bántanak, mert egyébként az ország egyik legnagyobb (külföldi vonzerőt nézve szinte biztosan) és legszerethetőbb rendezvénye (lenne) ez; ahol a megfordulók 70 (!) %-a turista; országimázs - ismerős ez a szó valahonnan? vagy egyszerűen csak: kulturáltság újfent?
szeretem a borfesztivált, ha nem szeretném, nem járnék vissza immár 10 éve; szeretem a forgatagot, ami körülveszi; most már egyre több embert ismerek és szeretek azok közül, akik kiállítóként állnak a pult mögött; szeretem, hogy fantasztikus látványt nyújt a lábunk alatt a város, miközben jókat lehet dumálni, koccintani, kóstolni; szeretem, hogy sok ember kacsint össze ilyenkor, hogy jé, te is ezt szereted? meg tényleg voltatok náluk, és milyen? meg nem veszünk közösen egy üveggel, olcsóbb és úgyis megisszuk; szóval hogy ez az offline facebook fíling még erőteljesebben tör ilyenkor a felszínre; lüktet, mint az élet maga és valahogy ilyenkor mindig a szebbik arcát mutatja, ami meg azért (valljuk be) sokszor hiánycikk;
nem szeretem, hogy a kelet-európai (de inkább: univerzális) hülyeség, fafejűség, napellenzős gondolkodás még mindig áthat egy ilyen rendezvényt (pl. kóstolópoharat egy, azaz egyetlen helyen lehetett vételezni - merthogy pl. a szakmai jegyhez (!) nem járt -, ott is elég körülményesen, sőt még vitába is szálltam egy rendezővel, aki nem értette, miért akarnám én, hogy már a bejáratnál, vagy mondjuk a kóstolójegy pontokon vehessek poharat, ha éppen szükségem van rá); nem szeretem, hogy a fellátogatók egy része (jelentős?) még mindig ordenáré módon áll hozzá egy ilyen klassz dologhoz - de ez leginkább nyilván az én bajom; nem szeretem, hogy például a zárórát nem lehet kulturáltabban bejelenteni, minthogy egyszerűen lekapcsolják a villanyt és elindítják a smasszereket; a gourmet-n ezt egy körbesétáló, kolompot megkongató emberrel miért lehetett? nem szeretem, hogy nagyon-nagy a szórás a kiállítók között - szerintem ez egy idő után túlhíguláshoz vezet, aminek az lesz a következménye, hogy azok nem jönnek majd kiállítani, akik miatt egyébként érdemes kijönni; tegyük magasra a nívót, aki megüti, jöhet, aki nem, az meg nem - minőségben ritka a demokrácia;
mindamellett pedig elképesztő teljesítmény a borászok részéről, hogy az idei már a 20. borfesztivál lehetett; ez azt jelenti, hogy immár vannak új tradíciók, vannak új irányok, vannak ikonná beégett nevek, vannak próbálkozók és egyáltalán: határon belül bornagyhatalom vagyunk, na; ennél fogva minden tiszteletem a jó és kitartó borászoké és azoké az embereké, akik szintén az ő sikerükön dolgoznak - mert persze ez a bicikli is közös.
szóval szeretem a borfesztivált, nagyon; el is határoztam, hogy jövőre legalább 3 különböző európai országban is megnézem, náluk milyen, hogy legyen szubjektív összehasonlítási alapom - mert kritizálni mégis csak úgy érdemes, ha a végén konstruktív is tud lenni az ember.
és akkor a végére öt rövid történet, hogy azért a gőz után jöjjenek a színek is, mert voltak bőven.
a napszemüvegem; azt kell tudni róla, hogy rendszeresen
elhagyom - nem direkt, ilyen vagyok; nyáron a balaton sound
után hittem azt, sosem látom viszont, most pedig a borfeszt első napját
követően; de meglett! másnap épp lógó orral álltam sorba a francia
kapcsolatnál, amikor a dudás tesók előtt ott figyelt - nem is akartam elhinni;
valaki odavitte és ők eltették; ezúton is köszönet annak, akit illet!
ez volt az egyik kedvencem: rozmaringos malac sült
csíkokra szeletelve, focacciában, ruccolával és jó kis szafttal;
na most, szerintem ez az új, magyar gyros és baromi jó
ez pedig itt a világ egyik legszebb szeletelőgépe - nekem;
új tulajdonosa azt mondta róla, úgy kukázta össze, de szerintem
egy ilyen szépséget senki nem dobna ki, pláne nem ott,
ahonnan származik - ugye?
feudi di san gregorio campanaro (2009)
a három nap alatt nagyjából 25+ tételt kóstoltam
(ennek kétharmada fehér, hiába, nálam még tart a nyár),
ezek 90 %-a új, kisebb pincészetektől, ismeretlen
tájakról; ez itt dél-olaszországból, campania vidékéről,
serpico és santa paolina területéről; alighanem haza húzott
a szívem, és ez valamit nagyon megtalált benne, mert
végül egy palackkal vettem, amit aztán négyen jól meg is ittunk
ruffino chianti classico riserva ducale (2006)
ez volt a szent jános áldás - a kilépő palackom pénteken;
kitartó volt, egészen az oktogonig bírta a kijózanító sétát;
s bár toszkán, ami a felmenőimnek még észak, minden benne
volt (nekem), ami olaszországban, a mentalitásban jó
