születésnapra

mostanában sokat törtem a fejem, mit is adhatnék anyámnak a születésnapjára. ez egyébként nem annyira jellemző rám. mármint, hogy morfondíroznék azon, mivel lepjem meg ilyenkor - vagy úgy általában. inkább az impulzusokra hagyatkozom. az jól szokott elsülni. vagy a rutinra - na ez persze nem jó.
szóval kattogtak odabenn a kerekek, lassabban, gyorsabban, de egész kitartóan. aztán jött a felismerés -  fogmosás közben. egy ideje valahogy ilyenkor vannak revelatív pillanataim, ki érti ezt. jött a felismerés, hogy mire lehet most a leginkább szüksége, amit - ha nem is csak én adom - rajtam keresztül kaphat meg. hát most ez következik.
(lustábbaknak, időhiányban szenvedőknek javaslom, ugorjanak az utolsó bekezdéshez: ott a megfejtés, mindenki másnak hajrá és köszi a betűfalásért.)

az én anyám nem egy rozzant öregasszony, de nem ám! ha ezt esetleg ő nem hinné el magának, vagy megkérdőjelezné, emlékeztetni szoktam rá - amin jó esetben együtt röhögünk. teljességgel fiatal még. ez egy ilyen veleszületett tulajdonsága neki - csak úgy tesz, mintha ő is öregedne, de valójában egy fenét. az élet szeretete olyan szinten van a zsigereiben, hogy azt a legjobb jiddise mámék is megirigyelhetnék. merthogy anyám nem zsidó. illetve ezt azért így mégsem jelenteném ki. egy időben akkora volt a kavarodás a felmenők között, hogy egyáltalán nem csodálkoznék azon, ha kiderülne, egy kicsit mégis. már ha lehet kicsit annak lenni.

anyu gyakorlatilag fékezhetetlen. mindig is úgy élt, hogy neki bizony az egész világ a játszótere, és aki ezt nem fogadja el tőle, annak nyasgem! ez persze nem azt jelenti, hogy akkora egója van, hogy kisebb helyen nem férne el. nem, sőt! egyszerűen csak arról van szó, hogy képes gyakorlatilag minden helyzetben nyitottnak és befogadónak maradni. és kell is neki az impulzus. a vibrálás, a színek, a hús-vér kapcsolatok, az élmények. ezek éltetik. ezek hozzák ki belőle azt, amihez a legjobban ért. de mihez is ért a legjobban?

teremteni és felfedezni például, azokat nagyon tud. újságíróként leginkább erről szólt az élete. műsorokat teremtett, tehetségeket keresett, istápolt - nem egyet, nem kettőt. meglehetősen sikeresek lettek. ráadásul mázlista is volt, mert mindezt már egészen fiatalon elkezdhette, hogy aztán a diadalmenet ölég sokáig ki is tartson. mondanám, hogy fanatikus és megszállott volt a szakmáját illetően, de a helyzet az, hogy egészen egyszerűen lubickolt benne, és amikor irányított is, a zsonglőr könnyedségével tette. semmi görcs, stressz, begyöpösödés. olyan tök normálisan viszonyult ehhez. persze voltak helyzetek, amikor - ha az igazságérzete úgy diktálta - szembeszállt bárkivel. leginkább a hülyeséggel. az nem tartozott a világjátszótérhez, ezért aztán nehezen is birkózott, birkózik meg vele.
fékezhetetlen volt ilyenkor is. nem goromba vagy verbálisan megalázó, hanem metszően intelligens és a lelke minden egyes apró morzsáját beleszórta az ütközetbe. olyan volt, mint az önérzetes gyerek, akit még nem rontott meg a világ mocska. nem is értették sokan - én sem. meg kellett tanulnom, hogy ő még képes és nem szégyell ordítani, toporzékolni. ha indokolt és ha azzal jó irányba fordíthat dolgokat.

itt olyan kis vidám és büszke pocokfejet vág

aztán a szeretéshez is nagyon ért. az én olvasatomban néha túlságosan is. ez az egyik olyan téma, amin jól egymásnak tudunk feszülni. de előnye van itt is: nőként sokkal cizelláltabb ezen a téren. arról, hogy mennyire képes szeretni, valamelyest már írtam az öcsém kapcsán. azt hiszem, azt a fajta feltétlen szeretetet, amit adni tud, otthonról, az édesapjától hozza. a papa ugyanis maga volt a love guru - frankón. egy szem lányába, akit egyébként egészen kis korában, egy új szerelem miatt az édesanyjával együtt elhagyott, beleplántálta mindazt, amit ő csak időszakosan tudott megadni neki. semmi hollywood, de ez végül azért mégis jól sült el.
a papa és anyám nagyon-nagyon ritkán találkoztak, előfordult, hogy évekig nem. leginkább telefonon beszéltek, ha egyáltalán. ok volt a távolság és az új feleség is. de ennek ellenére meg vagyok győződve róla (az ellenkezőjét legalábbis nem állíthatom), hogy olyan karmikus kapcsolat volt köztük, hogy nem is igazán volt szükségük sem azonos térre, sem időre, hogy tudjanak a másikról és érezzék őt. piszok mázlisták! azt hiszem, anyám akkor nőtt föl végleg, amikor nagyapám két éve meghalt és azzal a kapcsolat is megszakadt.

papa, a love guru

ha magamból indulok ki, a legjellemzőbb példa arra, mennyire is tud szeretni, hogy tőlem hároméves korom óta igyekszik elfogadni (és el is fogadja), hogy önjáró vagyok és nem irányíthat engem - ezt ő maga mondta nekem a saját szájával. azért ez egy anyának elég nehéz lehet. (hozzáteszem, ezt a fajta egészséges önzést pont neki köszönhetem.) de lehet-e ennél többet adni bárkinek is? amióta az eszemet tudom, hagyta, hogy botladozzam, felfedezzek, jól-rosszul éljem az életem. szidás és retorziók helyett például akkor is leült velem beszélni, amikor kamaszként rendszeresen pénzt loptam - tőle. később is voltak kisebb-nagyobb zűrjeim, visszatérők is, de ő mindezek ellenére úgy próbált szeretni, hogy ne kallódjak el. jól csinálta.
egyetlen elvárása volt/van velem szemben, amivel persze iszonyatosan magasra is tette a mércét. nem számít, mivel foglalkozom - hogy asztalos vagyok-e, újságíró, vagy éppen utcaseprő -, hogy kivel vagyok, csak élvezzem, tiszta szívből és törekedjem arra, hogy kihozzam magamból a maximumot. hát, ezeket azóta is igyekszem gyakorolni és tanulni. van még mit.

kevés olyan képünk van, ahol ketten vagyunk

játszani is nagyon tud anyám. a játékhoz pedig intelligencia kell. rá aztán tökéletesen igaz a strófa, amit egykor vogáék a schulz gizi c. örökbecsű eposzba szőttek: "szellemi párbajba csak azzal kezdjél fiam, aki e téren nem fegyvertelen." hát ő nem az. néha komolyan nem értem, miért nem erőltette egy kicsit jobban anno azt a színművészetit. mindegy, így viszont bármikor játszhat magának. és szerintem baromira élvezi. mint a kislány, aki az általa szőtt mesék királykisasszonya. szerintem egyébként azért találta ki ezt a játék dolgot, mert különben nagyon unatkozott volna. az agya ugyanis sokkal gyorsabban pörög, mint sokunké. így viszont a játékkal és azzal, hogy szinte bárkit képes abba bevonni, úgy tölti ki a számára üresjáratnak tűnő időt, hogy azt az utolsó milliszekundumig élvezi. irigylésre méltó képesség.

az aggódáshoz is ért, bár pintér árpi édesanyja ebben valószínűleg azért köröket ver rá - elmondása szerint abban ugyanis ő annyira erős, hogy bármikor gond nélkül vállal béraggódást is.

nekem iszonyú mázlim van ám, hogy ilyen klassz dolgokhoz ért jól az anyám. mert így, rajta keresztül ezekbe mind-mind belekóstolhattam. ő meg hagyta, hogy eldöntsem, miből mennyit kérek. ha kérek. ha tukmálta és nem fogadta el, hogy nem kérem, előbb-utóbb biztosan egymásnak ugrottunk. illetve én neki. verbálisan és pszichológiai hadviseléssel. sokszor megbántottam - legutóbb akkor, amikor nemrégiben azt kértem tőle, hogy egy ideig szeretnék egyedül lenni és ha nehéz is, de értse meg, bírja ki, majd én jelentkezem. nem bírta ki, két nap után keresett - én meg rázúdítottam egy jó adag indulatcunamit. szegény, ahogy korábban, szerintem most is pontosan tudta, hogy az indulat nem neki szól - hanem leginkább magamnak.

és hogy miért is írtam le ezt az egészet - ráadásul ilyen hosszan? hát azért, mert ma van a születésnapja, öt nap múlva pedig élete egyik legkomolyabb kalandja vár rá - amit azért szívesen kihagyott volna. megműtik, altatásban, szikével, mindennel - a bit risky business. méghozzá a szemét, mert egy betegség mellékhatásaként jó ideje kettőslátása van, ráadásul a szemmozgató izmai sem igazán tartanak. ez azért elég rendesen átrendezte azt az életminőséget, amit kitalált magának - és amiben a könyveknek és az olvasásnak mint legkedvesebb elfoglaltságának elég markáns szerepe van. szóval megműtik és ettől az én egyébként tényleg nem egy rozzant öregasszony anyám parázik is rendesen. ezt ki is mondta, ami nagy dolog. én meg a fejembe vettem, hogy segítek neki. azzal, hogy arra kérek mindenkit, aki ezt a óriás szóhalmazt elolvasta, írjon neki egy pár biztató szót, sort. e-mailen vagy akár a facebook profiljára is. biztos vagyok benne, hogy örülni fog ennek. vagy a fejemet veszi, amiért ezt az egészet kitaláltam. mindenesetre én most azért viszek neki egy kazal tulipántot, mert azt nagyon szereti - és mert a közelmúltban azt is megtanultam: a virág a legtermészetesebb, színes-szagos-szélesvásznú vidám kis üzenet tud lenni. én meg bírom, ha anyám vidám pocokfejet vág.
ja, és még valami: nem szoktam ilyet kérni, de most mégis - megosztani ér. cseréptörést viszont nem vállalok.

a szokásos videó kiegészítés - ezúttal birthday edition