nem is tudom, hol kezdjem... szóval ez volt a 20. mármint borfesztivál; nekem egyébként a 10. - tudom, mert valahogy még mindig megvan az első alkalommal kapott kóstoló pohár, amiből itthon fogyasztok kulturáltan, mértékkel vagy ahogy éppen esik.
az első (ami ugye nekik a 10. volt akkor) sok szempontból emlékezetes maradt; például tudom, hogy hatan vágtunk neki, de a végére csak ketten maradtunk: Ádi és én; emlékszem, hogy az utolsó kóstolójegyeken egy üveg dél-afrikai shirazt (vagy cabernet-t?) vettünk, amit a
és lejutottunk, egészen a batthyányig sétáltunk és a poharak nem törtek el; aztán meg valahogy hazavergődtünk, még beszéltünk egymással telefonon (azaz inkább csak érzés alapján vettük, mit akar mondani a másik), én pedig a kitárt ablak alá húztam a fotelt és ülve aludtam el hajnalban - máshogy nem ment. akkor még nagy villányisták voltunk mindketten, stabil beszélgetőtársunk pedig lojzi volt a fesztivál alatt, aki mindig nagyon örült nekünk, ha meglátott (azóta is szállóige köztünk, amikor egyszer így köszönt: "de jó, hogy jöttetek, végre bonthatok egy olaszt! vagy igyunk előtte egy törkölyt? van benne csípős paprika, az jó")
de ez most nem az a fesztivál volt; sok szempontból nem; például most három teljes (jó, fél) napot voltam kint, ráadásul úgy, hogy most először dolgoztam is; a három nap alatt üzlettárssal, exkollégás baráti társasággal, és aztán egyedül is forgolódtam a pultok között - három teljesen különböző élmény;
hogy milyen volt? patchworkös; például újfent meggyőződtem arról, hogy a kulturált leittasodás fogalma, mint olyan, sok magyarnak még mindig új; sokkal többen részegedtek le csúnyán, nagyon csúnyán, mint kellemes, oldott delíriumban; nem lehetne ezt valahol tanítani?
újfent meggyőződtem arról, hogy noha egyre többet beszélnek/beszélünk a bor és az ételek harmonizálásáról, igényes párosításáról, az ételek nagy része itt ehhez még csak véletlenül sem passzolt. végignéztem, ha nincs a 138-as stand (nevesül: a francia kapcsolat, vagyis az u26-olimpia-dudás tesók trió encsről), akkor itt még mindig a csárdás, csülkös, zsírbüfés, kolbászos armada uralta volna a placcot. 2011-ben. van kérdés?
meggyőződhettem arról is, hogy noha franciaország volt a díszvendég (hallottatok már róluk? állítólag egész jó boraik vannak, meg valami champagne is, a fene tudja, milyen habzó izé lehet az...), olyan méltatlan tálalás és érdektelenség jutott nekik, hogy az valami nagyon gáz; lehet, hogy ez nem a szervezők hibája, hanem a sok, kifinomult és nyitott vendégé, aki jóformán le sem sz@rta azt a 3 (!) árva standot, amit a díszvendég kapott, de ha ilyen egy díszvedégeskedés nálunk, akkor én most szeretném kérni, hogy ha odáig jutna a sorom, akkor engem soha, semmilyen körülmények között ne - köszönöm;
meggyőződhettem arról is, hogy még mindig a villányi "falu" a legnépszerűbb (ennyit tesz egy tizenpár évvel ezelőtti jó brandelés?), ami konkrétan azt jelenti, hogy megmozdulni nem lehetett, illetve inkább tömegnyomor volt egy idő után; én ezt speciel nem annyira kedvelem - egészen egyszerűen az volt az érzésem, hogy egy sáskajárás részese lettem akaratlanul is (ugyanígy, amikor az árkádok alatt próbáltam átjutni az udvarról a teraszra vagy éppen fordítva)
ezek a dolgok engem azért bántanak, mert egyébként az ország egyik legnagyobb (külföldi vonzerőt nézve szinte biztosan) és legszerethetőbb rendezvénye (lenne) ez; ahol a megfordulók 70 (!) %-a turista; országimázs - ismerős ez a szó valahonnan? vagy egyszerűen csak: kulturáltság újfent?
szeretem a borfesztivált, ha nem szeretném, nem járnék vissza immár 10 éve; szeretem a forgatagot, ami körülveszi; most már egyre több embert ismerek és szeretek azok közül, akik kiállítóként állnak a pult mögött; szeretem, hogy fantasztikus látványt nyújt a lábunk alatt a város, miközben jókat lehet dumálni, koccintani, kóstolni; szeretem, hogy sok ember kacsint össze ilyenkor, hogy jé, te is ezt szereted? meg tényleg voltatok náluk, és milyen? meg nem veszünk közösen egy üveggel, olcsóbb és úgyis megisszuk; szóval hogy ez az offline facebook fíling még erőteljesebben tör ilyenkor a felszínre; lüktet, mint az élet maga és valahogy ilyenkor mindig a szebbik arcát mutatja, ami meg azért (valljuk be) sokszor hiánycikk;
nem szeretem, hogy a kelet-európai (de inkább: univerzális) hülyeség, fafejűség, napellenzős gondolkodás még mindig áthat egy ilyen rendezvényt (pl. kóstolópoharat egy, azaz egyetlen helyen lehetett vételezni - merthogy pl. a szakmai jegyhez (!) nem járt -, ott is elég körülményesen, sőt még vitába is szálltam egy rendezővel, aki nem értette, miért akarnám én, hogy már a bejáratnál, vagy mondjuk a kóstolójegy pontokon vehessek poharat, ha éppen szükségem van rá); nem szeretem, hogy a fellátogatók egy része (jelentős?) még mindig ordenáré módon áll hozzá egy ilyen klassz dologhoz - de ez leginkább nyilván az én bajom; nem szeretem, hogy például a zárórát nem lehet kulturáltabban bejelenteni, minthogy egyszerűen lekapcsolják a villanyt és elindítják a smasszereket; a gourmet-n ezt egy körbesétáló, kolompot megkongató emberrel miért lehetett? nem szeretem, hogy nagyon-nagy a szórás a kiállítók között - szerintem ez egy idő után túlhíguláshoz vezet, aminek az lesz a következménye, hogy azok nem jönnek majd kiállítani, akik miatt egyébként érdemes kijönni; tegyük magasra a nívót, aki megüti, jöhet, aki nem, az meg nem - minőségben ritka a demokrácia;
mindamellett pedig elképesztő teljesítmény a borászok részéről, hogy az idei már a 20. borfesztivál lehetett; ez azt jelenti, hogy immár vannak új tradíciók, vannak új irányok, vannak ikonná beégett nevek, vannak próbálkozók és egyáltalán: határon belül bornagyhatalom vagyunk, na; ennél fogva minden tiszteletem a jó és kitartó borászoké és azoké az embereké, akik szintén az ő sikerükön dolgoznak - mert persze ez a bicikli is közös.
szóval szeretem a borfesztivált, nagyon; el is határoztam, hogy jövőre legalább 3 különböző európai országban is megnézem, náluk milyen, hogy legyen szubjektív összehasonlítási alapom - mert kritizálni mégis csak úgy érdemes, ha a végén konstruktív is tud lenni az ember.
és akkor a végére öt rövid történet, hogy azért a gőz után jöjjenek a színek is, mert voltak bőven.
 |
| a napszemüvegem; azt kell tudni róla, hogy rendszeresen elhagyom - nem direkt, ilyen vagyok; nyáron a balaton sound után hittem azt, sosem látom viszont, most pedig a borfeszt első napját követően; de meglett! másnap épp lógó orral álltam sorba a francia kapcsolatnál, amikor a dudás tesók előtt ott figyelt - nem is akartam elhinni; valaki odavitte és ők eltették; ezúton is köszönet annak, akit illet! |
 |
| ez volt az egyik kedvencem: rozmaringos malac sült csíkokra szeletelve, focacciában, ruccolával és jó kis szafttal; na most, szerintem ez az új, magyar gyros és baromi jó |
 |
| ez pedig itt a világ egyik legszebb szeletelőgépe - nekem; új tulajdonosa azt mondta róla, úgy kukázta össze, de szerintem egy ilyen szépséget senki nem dobna ki, pláne nem ott, ahonnan származik - ugye? |
 |
| feudi di san gregorio campanaro (2009) a három nap alatt nagyjából 25+ tételt kóstoltam (ennek kétharmada fehér, hiába, nálam még tart a nyár), ezek 90 %-a új, kisebb pincészetektől, ismeretlen tájakról; ez itt dél-olaszországból, campania vidékéről, serpico és santa paolina területéről; alighanem haza húzott a szívem, és ez valamit nagyon megtalált benne, mert végül egy palackkal vettem, amit aztán négyen jól meg is ittunk |
 |
| ruffino chianti classico riserva ducale (2006) ez volt a szent jános áldás - a kilépő palackom pénteken; kitartó volt, egészen az oktogonig bírta a kijózanító sétát; s bár toszkán, ami a felmenőimnek még észak, minden benne volt (nekem), ami olaszországban, a mentalitásban jó |
és hát a zene...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése