új kedvencem lett

alapvetően rizlinges vagyok, meg blanc-os, illetve pinot gris-s. nyáron mindhárom szívesen látott és fogyasztott vendég nálam. a traminivel eddig, ha nem is hadilábon álltam, de volt köztünk minima három lépés távolság – vagy ütőtávnyi, ha úgy tetszik. a korábbi élményeim alapján túl sok volt nekem a buké, túl kerekded benne minden, olyan nagyon-nagyon szabályos. azt meg valahogy sosem csíptem.

aztán egy hete beütött a ménkű. a blanchirban voltam, nagyon jó társaságban, és fehér borok voltak terítéken. ismerkedtünk: a borok velünk, mi velük - szerintem mi jobban jöttünk ki a dologból. már túl voltunk a szőlőfajták listázásán, az egyes karakterek leírásán, oldódott a társaság, beindult a kellemes zsizsegés, és amikor sor feléhez értünk, jött a tramini. pannonhalmáról, 2010-ből. és akkor hirtelen új értelmet nyert számomra ez a fajta. olyan volt, mint a legfinomabb nő, aki azonnal elveszi az ember eszét. aki miatt képesek vagyunk mindent hátrahagyni, csak hogy a miénk lehessen. aki az első pillanattól fogva buja – de nem közönséges –, bestiális és úgy szexi, ahogy van.

ebben a borban történetesen a rózsaszínbe hajló színével, virágos, rózsás illatával és finoman savas, körtés ízével, ami a csekély maradék cukornak köszönhetően elnyújtott élvezetben részesítette az ízlelőbimbókat. ők meg baromira hálásak voltak ezért. nem csoda, a két test (a boré és a nyelvet borító, gusztáló párnácskáké) úgy fonódott össze, mintha csakis erre lett volna teremtve mindkettő. szóval idén nyárra új kedvencem lett, akit ráadásul, ha éppen nem kettesben akarnám tölteni vele az estét, az ázsiai konyha remekei és a fúziós ételek mellé is felvonultathatok a kísérőmként. akkor mehetünk, drágám? kipróbálhatnánk az új asztalt...