a tökfőzelék és én

amióta az eszemet tudom, két főzelékfélével ki lehetett kergetni a világból. az egyik a finomfőzelék, amit a mai napig nem állhatok - legalábbis a "hagyományos", menza kompatibilis verzió szerint. ebben ugye vastagabb a rántás, mint tisztességes falazásban a misung réteg. ami viszont igazán kiborít - és erre egy egész teóriát építettem fel -, az a benne lévő alkotóelemek (értsd leginkább répa, gyökér és karalábé) alakja. kocka!!! könyörgöm, miért? szerintem tök természetellenes! na, ezért nem is vagyok hajlandó megenni ezt a verziót. kockarépa ugyan nem kerül az én számba, az fix. még mit nem, hogy előrehozzam vele az armageddont?!

igen, sz@r a kép, de csak a telefonom volt nálam, az meg nem okos

a másik a tökfőzelék. nem tudom megmondani, honnan, miért alakult ki bennem averzió vele szemben, de tény: 21 éves koromig ezt is képtelen voltam megenni. aztán szegedre költöztem és a fősuli mellett nagyanyámnál lettem kosztos. mama pedig világbajnok főzésben. hamisítatlan parasztasszony, aki az egész életét a vályogfalból tapasztott konyhában töltötte - vagy a konyhakertben, ill. a családi földeken. szóval mama kosztosa lettem és amikor válogatni akartam volna az ételek között, villámgyorsan helyretett: vagy megeszem, vagy nincs más. (ez utóbbi persze nem volt igaz, a jó kis hűvös kamrában mindig lógott kolbász, szalámi, sonka, nem is beszélve a befőtt készletekről.) elég katonás érvelés, de hát mama mindig is szeretett irányítani. ez egyébként azért is vicces, mert a férje mellett három fia volt és a maga alig 150 centijével mindennek mondható, csak tekintélyt parancsoló termetűnek nem.

szóval így nyár derekán jött a tökfőzelék szezon, én meg megszerettem a mama féle verziót. szegeden a kapor mellett paprikát is tesznek a (vékony, nagyon vékony) rántásba és összességében majdnem leveses az állaga. zseniális - különösen azokkal az oldalasokkal, amiket mama kínált mellé, balkézbe valónak. na, ott eldőlt, hogy a tökfőzelék ezentúl ott lesz a "nyári kedvencek" listámon. méghozzá hidegen, mert szerintem úgy még koncentráltabban jönnek elő belőle az ízek.

mindez azért jutott eszembe, mert anyám - aki soha nem volt konyhatündér, viszont improvizálásban nagyon progresszív - újabban egyre nagyobb elánnal és egyre jobban főzöget. nekünk, az öcsémmel, amikor megyünk hozzá. és néhány hete újra itt a főzelék szezon. anyu pedig készít. tököt. de másképp, mint nagyanyám. azt mondja, ő a bächer féle vonalat kultiválja (ami kis lódítás, feltéve, hogy igaz, hogy a mester valójában ecetesen-cukrosan készíti...). szóval anyu kaprosan, viszont joghurttal csinálja és ettől az egész olyan franciásan könnyed lesz. a franciákban pedig kaja terén meg lehet bízni, ugye. anyám meg, amióta az eszemet tudom, frankomán, úgyhogy benne is meg lehet bízni, ugye. jó ez a verzió - nekem a gourmet óta a pataki cukrászda kapros fehér-csokoládé fagyija jut eszembe róla. annyira jó, hogy legutóbb egy ültő helyemben felfaltam a családi adagot... ma nem, ma disztingváltam. de így is elfogyott. nagyon jól passzolt mellé a bazsalikomos, enyhén fűszerezett natúr csirkemell (nem szétklopfolva, hanem rendesen, rostosan) és a rosé.

a főzelék hideg volt, a csirke gőzölgően meleg, a rosé pedig, amolyan ötödik elemként, emelkedettebbé tette az összhangot. harmonia caelestis az asztalon, bisztrósítva, ami funky - ez volt az érzésem.

szerintem passzol ide ez a zene. have fun and be menő: have tökfőzelék!